A felvilágosult abszolútizmustól a liberális alkkotmányig. Württemberg története 1733. és 1819. között.


Term Paper, 2002

52 Pages, Grade: sehr gut+


Excerpt


Inhalt

Előszó

Károly Jenő kora (1737-1793)

Lajos Jenő és Frigyes Jenő kora (1793-1797)

Hercegségből királyság

Württemberg a Rajnai Szövetségben

A liberális alkotmány megszületése (1815-1819)

Felhasznált irodalom

Mellékletek

Előszó

A dolgozat témájának kiválasztása véletlenszerű volt, úgy is mondhatnánk a téma talált meg engem, Németország egy kicsiny városának könyvtárában, két évvel ezelőtt. Értetlenül álltam a polcok előtt és arra gondoltam, miért nem lehet magyar nyelven olvasni Dél-Németország történetéről, amikor itt a legkisebb könyvtárban is legalább öt könyv található minden tartomány históriájáról. A Tokody-Niederhauser szerzőpáros alig harminc oldalt szentelt a Poroszországon kívüli 38 német állam történetének bemutatására, a “Németország története” c. munkájában, azonban hamar be kellett látnom, hogy a magyar határok csak 1990-től léphetők át minden irányba. Azóta 10 év telt el, valamit tenni kellene, de mindenesetre nem angol szerzők munkáját tartom a legcélszerűbbnek lefordítani magyarra, akik ráadásul csak angol nyelvű szakirodalmat használtak (Mary Fulbrook). Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem történt semmi. Erdődy Gábor “A 19. Századi német liberalizmus” c. könyvében már Poroszországról és a délnémet államokról is beszél, igaz nem homéroszi terjedelemben, de fontosnak tartja a déli régiót. Azért is aktuális a témával foglalkozni, mert maguk a németek is keresik saját nemzeti öntudatuk mibenlétét. Ezalatt azt értem, hogy napjainkban Németország szerte rendszeresen előadásokat tartanak a német nacionalizmusról, hiszen az állampolgárok nem azt mondják magukról, hogy; “ich bin deutsch”, hanem azt, hogy; “ich bin Schwabe”, “ich bin Preusse”, “ich bin Bayer” ect. Arról se feledkezzünk meg, hogy a délnémet államok mindig is Franciaország természetes szövetségesei voltak földrajzi adottságaiknak köszönhetően, így a nagy szomszédtól minden újítást (elsősorban a politikai eszmékre gondolok) eredetiben, tupírozás nélkül vehettek át, alkalmazhatták.

Eleinte csak annyit tudtam, hogy Württemberg újkori történetével szeretnék foglalkozni. Később, mikor konzulens tanárommal e problémáról beszélgettünk, ő javasolta nekem az 1819-es alkotmányt, mint lehetséges első kilométerkőt a württembergi történelem felgöngyölítésének útján. Baden és Bajorország után Württemberg volt a harmadik német állam, amely liberális alkotmányt adott ki a XIX. század elején. Erdődy Gábor a fentebb már említett könyvében szinte csak Badenről ír, a korai délnémet konstitucionalizmust bemutató fejezetben. Én most csak Württembergről írok.

Már a Kr. u. IV. századi római források is tudósítanak a birodalom északi határain élő sváb törzsekről. A Württemberg-házat Ulrich alapította Kr. u. 1240. körül. Az apró grófság területe gyorsan növekedett, így az 1500-as évek elején VI. Ulrich hercegi rangot kapott a Német–római császártól. Az 1648-as wesztfáliai békéktől Németország területét több, mint 300 állam tagolta, s ezek közül Württemberg a nagyobbak közé tartozott. A XVIII. század közepére a német középállamokban is kialakult a felvilágosult abszolutizmus rendszere. Ennél a pontnál kezdem Württemberg történetének bemutatását - amelynek megvalósítását a hercegek uralkodásának leírásával tartottam a legcélszerűbbnek - és az 1819-ben kiadott alkotmány ismertetésével zárom. Nem állítom, hogy ez sokkal fontosabb alkotmány volt, mint a badeni - mert úgy gondolom, hogy a Szent Szövetség korszakában minden liberális lépést ugyanolyan fontosnak kell tartanunk -, de kétségtelen, hogy ezt az alkotmányt mindig tiszteletben tartották a német egység létrejöttéig.

A Német Szövetség alapokmányának 13. §-a lehetővé tette a tagállamok számára alkotmányok kibocsátását. 1816 és 1822 között Bajorország, Baden, Württemberg, Hessen-Nassau és Hessen-Darmstatt adott ki liberális alkotmányokat. Az alkotmányok kiadását megelőzően, azonban hosszas parlamenti viták, szócsaták zajlottak a térség minden államában. Természetesen mindenhol voltak hívei a régi alkotmányoknak, végül mégis a liberálisok könyvelhették el a győzelmet.

Az uralkodók bemutatásának első állomása Károly Jenő württtembergi herceg hatalomra kerülése, aki 1737. és 1793. között uralkodott. Azért fontos erről is írni, mert ő volt az első uralkodó Württembergben, aki áttért az abszolutista kormányzásra, és aki először vette semmibe a rendek “régi jó törvényeit” – így nevezték később a rendi alkotmányt –, amelyek az 1514-es tübingeni szerződéstől voltak érvényben. A herceg teljesen átalakította a kormányzatot, aktív külpolitikát folytatott és rengeteg pénzt fordított a kulturális intézmények fejlesztésére is. A francia forradalom idején még nagyobb lett a szakadék a rendek és a hercegek között. Károly Jenőt két fiatalabb öccse követte a trónon, majd 1797-től unokaöccse, II. Frigyes herceg (1806-tól király) uralkodott. Ő törölte el a rendek majd 300 éves alkotmányát, és uralkodása alatt gyarapodott Württemberg területe soha nem látott méretekben. Az alkotmány eltörlését azonban nem véglegesnek szánta, így 1815-ben alkotmányozó gyűlést hívott össze. A következő évben azonban meghalt, így fia I. Vilmos adta ki az alkotmányt 1819-ben. Frigyes király valószínűleg csodálkozott volna az új alkotmány láttán, hiszen ő nem liberális alkotmányt akart, csupán egy alapokmányt, mert már 10 éve nem volt ilyen.

Károly Jenő kora (1737-1793)

Ahogy a korszak históriásai is mondták, a XVIII. századi Württemberg története nagyobbrészt, Károly Jenő és korának története.[1] Károly Jenő a württembergiek szemében az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb uralkodó volt. Ő volt a briliáns, az ország demokratikus hagyományainak védelmezője, ő volt a géniusz ám ugyanakkor despota is.[2] Minden hibájának és könnyelműségének ellenére hihetetlenül népszerű ember volt, és el kell ismerni, megvolt az a rendkívüli képessége, hogy meg tudta szerettetni magát alattvalóival, így uralkodásának árnyékos oldalát elfeledve, a lakosságban kétszáz év távlatából is a jó fejedelem, a sármos, a talpraesett, vidám és szellemes herceg képe él tovább.

1728. február 11-én született Brüsszelben az anyai nagyszülők családi fészkében, és ott élt nyolcéves koráig, nagyanyja mellett. Apja, Károly Alexander osztrák generális, császári marsall volt, 1719-től a tartományi adminisztráció elnöke lett, majd Szerbia helytartója, így karrierje a Balkánhoz kötötte. Együtt harcolt Savoyai Jenővel a török ellen, kihez élethosszig tartó, igaz baráti szálak fűzték.[3] Károly eredetileg protestáns volt, de később rekatolizált lelkiismereti okokból, de természetesen azt - mint a császár és a birodalom hű szolgája - magára nézve kötelezőnek is tartotta.[4] Württemberg felé nem tanusított nagyobb érdeklődést, mert tudatában volt annak, hogy egy posztumusz ágból származó fiúként, nem sok esélye van a trónra.

Édesanyja, Mária Augusta egy Thurn und Taxisból származó csodálatosan szép hercegnő, aki mindig vidám, olykor szeszélyes, ám elképesztően intelligens nő, akinek azonban volt két “fogyatékossága” a württembergiek szemében; katolikus volt, és kedvelte a művészeteket. Ez nem könnyítette meg württembergi tartózkodását, mert mindig éreztették vele, hogy ő egy idegen. Szabados stílusa, szókimondása egyébként más német udvaroknál sem aratott sikert. Két teljesen más világ találkozott Károly Jenő szüleinek személyében; az apa nem szerette a ragyogó udvari életet, az anya nem kedvelte a politikát, diplomáciát. Igen fagyos volt ez a házasság, mivel a nagy korkülönbség, a nagy egzisztenciális különbség és a két temperamentum mássága áthidalhatatlan volt. Károly Alexander szinte mindig a Balkánon tartózkodott, hitvese pedig a bécsi és a brüsszeli udvar között ingázott.

Károly Jenő először 1736-ban járt Württemberg földjén, amikor a tartományi választmány kérésére apja “haza” hivatta.[5] Egy évvel megérkezése után apja meghalt, így lett kilenc évesen Württemberg hercege. Három év múlva azonban el kellett hagynia az országot az osztrák örökösödési háború kirobbanása miatt. A rendek úgy gondolták biztonságosabb az ifjú hercegnek Berlinben, és az sem árt neki, ha távol van katolikus édesanyjától. A gyermek nem érezte jól magát a porosz udvarban, nem kedvelte Nagy Frigyes drilljét és később teljesen el is idegenedett tőle. 1744. január 11-én VII. Károly császár meghozta döntését – a herceg anyjának közbenjárására és a herceg saját kérésére –, miszerint az ifjú hazatérhet Württembergbe, elfoglalhatja trónját és ezáltal a poroszok királyának gyámkodása véget ért.

A 16 éves Károlyt, Frigyes még ellátta néhány hasznos tanáccsal, ám azokat a herceg nem fogadta meg. Nincs olyan tehetséges és gyors, jó

felfogóképességgel rendelkező fiatalember ebben a korban, aki nem úgy gondolná, hogy ő a sors akaratából is régensnek, uralkodásra született.[6] Azonban egy olyan fejedelem érkezett Württembergbe, aki nem volt hozzászokva a szisztematikus munkához, nem látta még az országot – azt csak kívülről ismerte –, s annak politikai berendezkedése teljesen idegen volt számára és az is maradt még sokáig. Károly Jenő szemében a Landtag csak egy akadály, korlát volt szuverén hatalomgyakorlása számára, amely korlátozta elképzeléseit, kívánságait és csillapította alkotásvágyát is. Így érthető, ha a rendeket fel akarta számolni, hogy mind több teret nyerhessen a politika irányításában. A herceg tele volt tervekkel, ám eleinte a művészi énje hajtotta. Állandóan építeni és építeni akart, amit ma sok helyen tapasztalhatunk a tartományban.

1748-ban, 20 évesen nősült. Ez a házasság egy politikai érdekházasság volt, ami már hosszú ideje el volt tervezve. Nagy Frigyes kedvenc lánytestvérének, Wilhelmine Bayreuth őrgrófnőjének lányát, a 16 éves rendkívüli szépségű, szeszélyes és öntudatos Friderikát vette nőül. A herceg eleinte nagyon kedvesen viselkedett vele, elhalmozta minden jóval[7], ám hamar kiderült, hogy az ara nehéz eset, egyre rosszabb lett kapcsolatuk, végül külön is költöztek. Friderika Neustastban élt, és csak az vezérelte, hogy minél tovább éljen, s ezzel lehetetlenné tegyen férje számára egy második házasságot. Károly Jenő azonban nem szomorkodott, állítólag nagyon jó szerető volt, tele gyengédséggel és minden nő jól érezte magát mellette. Egyik ilyen szerencsés nőszemély volt Franziska von Bernerdin, hohenheimi birodalmi grófnő, aki 17 évesen hozzáment Friedrich Wilhelm Reinhardhoz, a brandenburg-bayreuthi kamaráshoz. 1769-ben e férfiút a württembergi kamara élére nevezték ki, s így találkozott Franziska Károly Jenővel. 1772-ben Franziska elvált férjétől, a hohenheimi udvarba költözött, majd hamarosan hercegünk szeretője lett. A grófnő evangélikus volt, akit komolyan foglalkoztatták a pietista tanok. Nem volt kifejezetten szép nő, a herceg inkább egy tündöklő szellemű partnert látott benne, aki hűséges társ a hosszú diszkurzusokban, amiket Károly Jenő oly annyira kedvelt. A württembergiek féltek is, hogy befolyásolja uralkodójukat, azonban erről nem volt szó. Tanácsokkal természetesen ellátta Károlyt, ám ő azokat vagy megfogadta, vagy nem.[8] Friderika halála (1780) után, megnyílt a lehetőség a herceg előtt, hogy újra házasodjon. Öt év múlva össze is házasodtak Franziskával.[9]

Kétségtelen, hogy hősünk sok nővel volt körülvéve élete során, azonban nevét nem szeretőinek köszönhetően írták a történelemkönyvekbe. Ahogy fentebb már említettem, uralkodásának kezdetén hajtotta a vágy – amit anyjától örökölt -, hogy mind többet alkothasson, a szó művészeti értelmezésében. 1748-tól volt egy ügynöke Párizsban, akinek egyetlen feladata abban állt, hogy beszerezze a francia találmányokról szóló leírásokat, építészeti kézikönyveket, és azokat Württembergbe juttassa.[10] A francia klasszicista hatások erősen érezhetők is korszakunk württembergi alkotásain. Így van ez a háromszárnyú Neue Schloss esetében is, amit Stuttgartban az Alte Schloss mellett emeltetett.[11] Ehhez hasonló ápületek még, a Solitude Stuttgart mellett és a Monrepos Ludwigsburg közelében. Míg kömüvesei a köveket faragták, addig Károly híres zenészeket hivatott Itáliából. Újból életre keltette az udvari operát, amit még Eberhardt Lajos[12] alapított és Károly Alexander szüntetett meg, mint haszontalan pénzkiadást. 1750-ben volt az első előadás az udvari operában, majd annak sikeres és folyamatos működésének köszönhetően, 1753-ban meghívta a herceg a híres római komponistát, Niccolo Jomellit. Az olasz zeneszerző irányítása alatt álló stuttgarti operaház, sokszor nemzetközi zenei találkozók, rendezvények színtere lett, ezért 1764-ben áthelyezték Ludwigsburgba, ahol Európa legnagyobb és lefényűzőbb operaháza lett. Az operában a francia színjátszást és a balettot is meghonosították a párizsi Jean-Georges Noverre vezetésével, aki egy iskolát is alapított, ahová egész Európából özönlöttek a diákok, koreográfiát és táncot tanulni. Ám még ez is kevés volt a hercegnek. Művészeti Akadémiát alapított ifjú művészek számára, majd 1765-ben megnyitotta könyv- és kéziratgyüjteményét Ludwigsburgban, melyet mindenki látogathatott, tekintet nélkül rangra és származásra.[13] 1770-ben a Solitudeben Katonai Akadémiát alapított, amit később Stuttgartba helyeztek át, majd abból hamarosan a Hohe Karlsschule nőtt ki.

Építészeti, zenei és művelődési tevékenysége mellett, igen sok pénzt fordított – az ország határainak kiterjesztése végett – kissebb-nagyobb területek vásárlására is.[14] Szűnni nem akaró – olykor már mohó – alkotásvágyának kielégítése, rengeteg pénzt felemésztett. Pénzéhsége nőttön-nőtt, de mindig megtalálta a megfelelő forrásokat. Általában rendeleti úton adókat vetett ki, mivel kiadásai mindig meghaladták a württembergi kincstár bevételeit. A Károly Jenő uralkodására vonatkozó elképzelések emlékeztetnek, egyrészt egy személyes egoizmusból, másrészt egyfajta ódivatú gondoskodásból, és az isteni kegyelem teóriájából kevert oldatra.[15] Azonban még a – württembergi rendek számára – legsötétebb korszakában sem törekedett olyan totális jogosítványok birtoklására, amelyeket ma az abszolutizmus fogalmával kötünk össze. Amellett, hogy az erős kéz politikájának játékszabályait használta a belpolitikában, nem volt még egy olyan német uralkodó a korszakban – Nagy Frigyesen kívül –, aki annyit utazott volna saját országában keresztül-kasul, és annyira ismerte volna annak problémáit, mint ő. 1755-től minden pénteken audenciát tartott, amikor is az egész országból felkereshették problémáikkal alattvalói, és ahol csak tudott segített. A rendek igencsak ellenezték a herceg ezen lépését, mivel úgy gondolták, hogy ez a személyes jogorvoslás csökkenti befolyásukat az államügyek intézésében. Ebben nem is tévedtek, és már nem kellett sokat várniuk arra, hogy az országos adminisztrációnak is teljesen mellékes szereplői legyenek.

A korábbiakban az volt a bevett szokás, hogy az uralkodó a rendek megkérdezése és hozzájárulása nélkül, nem dönt külügyi, katonai és pénzügyi kérdésekben. 1752-ben Károly elkövette az első komolyabb jogsértést[16], amikor a franciákkal egy hat évre szóló, titkos katonai szerződést kötött. XV. Lajos ígéretet tett arra, hogy békeidőben 387 ezer guldent, háborúban pedig 471 ezer guldent folyósít évente a hercegnek, a szerződésbe foglalt időtartamra. Az első évben a francia király további 130 ezer guldent adott Károlynak, amivel a Neue Schloss építését kívánta támogatni. Cserébe a hercegnek 6000 gyalogos katonát kellett volna kiállítania, és kiképeznie, majd azokat Württembergben addig kvártélyoztatni, amíg a francia királynak szüksége nincs rájuk. A franciák azonban elkövették azt a hibát, hogy nem ellenőrizték, vajon szerződő partnerük valóban teljesíti-e kötelezettségeit. Károly Jenő nem állított fel hadsereget és nem is hasznos dolgokra fordította a könnyen szerzett pénzt. Egy éves összeg elég lett volna az államigazgatás (hercegi család, udvar, adminisztráció, hadsereg) egy évi fedezésére, azonban a herceg mulatságokra, tűzijátékokra, szeretőinek drága ruháira szórta el a pénzt.

A fényes ünnepségek, pompás lakomák hátterében a belpolitikai rendszer gyökeresen megváltozott. 1739-től a Landtagot nem hívták össze. Ekkor felállítottak egy Kis Tanácsot, amely arra volt hivatva, hogy az országos adminisztrációt vezesse. A Titkos Tanács már korábban is létezett, s feladata a herceggel való konzultálás és a közös döntések meghozatala volt.[17] 1755-től a Titkos Tanács személyes kontaktusa megszűnt a herceggel, innentől csak a Kis Tanáccsal folytathatott párbeszédet, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy teljesen eljelentéktelenedett e testület szerepe a politikai életben. 1758-tól tért át Károly Jenő az egyszemélyes kormányzásra hivatalosan, amikor létrehozta az Államminisztériumot, ami tulajdonképpen kormányként működött és tagjai csak neki voltak felelősek. A Titkos Tanácsnak még a legcsekélyebb változtatásokra sem volt joga, ha a kabinet valamely ügyben döntést hozott.[18] A kormány a különböző állami szervektől teljesen függetlenül működött, tagjait a herceg közeli barátai közül nevezte ki, és ezek a barátok is javasolhattak kormánytisztviselőnek alkalmas személyeket uruknak. Három prominens tagja volt e kabinetnek: gróf Friedrich Samuel von Montmartin (1712-1778), Johann Christopf von Pflug (1705-1772) és Ferdinand Reinhard Wolfgang von Wallbrunn.[19] Mind a hárman tagjai voltak a Titkos Tanácsnak, de annak űlésein szinte soha nem vettek részt. Minden birodalmi – tehát külpolitikai – ügyet von Montmartinhoz kellett eljuttatni, mint miniszterelnökhöz. A vallásügyekért és az udvartartásért von Wallbrunn volt felelős, a biráskodást, rendőrséget és a kormányzatot érintő ügyeket von Pflug vezette, aki egyben a kormánytanács elnöke is volt. Ez az új kormányzati rendszer Montmartin fejében született meg, akit a herceg még 16 éves korában ismert meg Beyreuthban. A Birodalmi Udvari Tanácsban meglévő jó kapcsolatainak köszönhetően elérte, hogy VII. Károly császár engedélyt adjon a még kiskorú Károly Jenő tronfoglalására. Ezt a herceg egy hellyel a württembergi Titkos tanácsban és 1200 guldennel hálálta meg. Montmartinnak szerepe volt Károly első házasságának nyélbeütésében is. Később néhány évig Sachsen-Gothában volt az ottani Titkos Tanács tagja, majd 1756-ban - mint Sachsen-Gotha követe – Regensburgban a Reichstagon csatlakoztatta urát a porosz ellenes francia-osztrák szövetséghez.[20] Ekkor javasolta Mária Terézia a württembergi hercegnek, mint alkalmas miniszterelnököt, cserébe viszont azt kérte Montmartintól, hogy hozzon létre egy osztrák pártot Württembergben. Így került a gróf Károly Jenő országába, hogy ott majd kiépíhesse a többi német középállamra is jellemző fejedelmi abszolutizmust.

[...]


[1] Gabrielle Haug-Moritz: Carl Eugen in: Das Haus Württemberg (Ein biographisches Lexikon) Herausgegeben von Sönke Lorenz, Dieter Mertens, Volker Press 1997, Stuttgart; Berlin; Köln; Kohlhammer Verlag, 258. o.(A továbbiakban: D.H.W.)

[2] Hausmartin Decker-Hauff: Herzog Karl Eugen von Württemberg; in:Geschichte Baden-Württembergs Herausgegeben von Reiner Rinker und Wikfried Setzler 1986, Stuttgart, Konrad Theiss Verlag, 159. o. (A továbbiakban: G.B.W.) Ha fellépett a herceg a rendek ellen, despotának nevezték a kortársak, ha alkotott, épített hősként ünnepelték.

[3] Károly Alexander, barátságuk jelképéül igéretet tett arra, hogy összes fiának – Savoyai után – a Jenő nevet adja. (Ezen igéretét be is váltotta; Károly Jenő, Lajos Jenő, Frigyes Jenő.)

[4] A kortársak azt pletykálták, hogy csak a Thurn und Taxis-ból származó menyasszonya és annak öröksége miatt tért vissza a katolikus hitre.

[5] Károly Alexander 1733-ban lett herceg. Uralkodásának négy éve alatt nem sikerült megkedveltetnie magát a württembergiekkel, mivel ő a szerbiai kormányzati módszerekkel próbálta – egy alkotmányos rendi államban – hatalmát gyakorolni.

[6] G.B.W. 162. o.

[7] Például 1750-ben, Friderika tizennyolcadik születésnapjára 30 000 Guldenért tüzijátékot rendezett.

[8] G.B.W. 166. o.

[9] D.H.W. 266. o.

[10] James Allen Wann: Württemberg auf nem Weg zum modernen Staat 1593-1793, Stuttgart, 1986, Deutsche Verlags-Anstalt. 241. o. (A továbbiakban: W.W.S.)

[11] Ehhez a munkához rgy francia mestert szerződtetett, Philippe de la Guepièret.

[12] Károly Alexander előtt uralkodott, 1693. és 1733. között.

[13] Jürgen Walter: Carl Eugen von Württemberg (Biographie), Himberg bei Wien, 1987, Wiener Verlag. 205. o. (A továbbiakban: C.E.W.)

[14] Károly Jenő a következő területeket vásárolta meg uralkodása alatt: Leonbronn, Michelbach, Stettenfel, Gruppenbach (1747); Ochsenburg, Zaberfeld, Sterneck (1749); Justingen, Hofen (1751); Schwieberdingen (1773); Limpurg grófságának fele (1780); Geisingen (1782); Bönnigheim, Mülhausen a.d. Enz (1785).

[15] W.W.S. 244. o.

[16] Erről a lépéséről, a Landtag, és a Titkos Tanács sem tudutt.

[17] Néhány család a XVIII. század elejétől tagja volt ennek a testületnek, azonban az 1770-es/80-as évekre ezek vagy kihaltak, vagy háttérbe szorultak más funkciójuk gyakorlása miatt. (A Moser, a Gottlieb, a Stockmayer családok kihaltak, a von Keller, a von Gemmirgen és a von Rotkirch csládoknak pedig, más Württembergen kívüli kötelezettségeik is voltak.)

[18] W.W.S. 251. o.

[19] A felhasznált könyvekben von Wallbrunnról nem találtam sem a születésére, sem a halálára vonatkozó adatokat.

[20] A diplomáciai forradalom idején nem számított már, hogy Sachsen-Gotha fejedelme protestáns volt.

Excerpt out of 52 pages

Details

Title
A felvilágosult abszolútizmustól a liberális alkkotmányig. Württemberg története 1733. és 1819. között.
College
University of Pécs  (Institut für Geschichte)
Grade
sehr gut+
Author
Year
2002
Pages
52
Catalog Number
V8965
ISBN (eBook)
9783638157896
ISBN (Book)
9783656541134
File size
821 KB
Language
Hungarian
Keywords
Württemberg, Történelem, német történelem, dél német tartományok, újkori német történelem, liberális alkotmány, Würtemberg újkori történelme, Német felvilágosult abszolutizmus
Quote paper
András Könczöl (Author), 2002, A felvilágosult abszolútizmustól a liberális alkkotmányig. Württemberg története 1733. és 1819. között., Munich, GRIN Verlag, https://www.grin.com/document/8965

Comments

  • No comments yet.
Look inside the ebook
Title: A felvilágosult abszolútizmustól a liberális alkkotmányig. Württemberg története 1733. és 1819. között.



Upload papers

Your term paper / thesis:

- Publication as eBook and book
- High royalties for the sales
- Completely free - with ISBN
- It only takes five minutes
- Every paper finds readers

Publish now - it's free